A Sailor Moonról

A Sailor Moon az egyik legismertebb animének és mangának számít az egész világon. Főszereplője Tsukino Usagi, aki barátai segítségével veszi fel a harcot a Földet veszélyeztető ellenségekkel szemben. A sorozat előzménye a Sailor V manga, amely V harcairól szól, a szerelem és az igazság nevében tevékenykedő harcosnőről. Később V tagja lett egy csapatnak és a történet immár Sailor Moon néven futott tovább.

 
Munkálatok

Cím: Sailor Moon Crystal S3 - Infinity
Megjelenés: 2016. április - június
Státusz: befejezett

A harmadik Sailor Moon Crystal évadban új harcosok és ellenségek is színre lépnek. A Death Busters tagjainak célja a Tau Nebuláról a Földre hozni vezetőjüket, Master Pharaoh 90-t. A társulat vezetője Tomoe professzor, aki egyben megalapítója és tulajdonosa az Infinity Academy-nek, Tokió egyik leghíresebb magániskolájának. Főhőseinkre vár a feladat, hogy felvegyék a harcot az iskola környékén megjelenő szörnyetegekkel szemben, de hiába remélnek segítséget Sailor Uranustól és Sailor Neptune-tól.

Előzetes Epizódok Képek

 
Partnerek

   
   

 
Chat
 
Honlap információk
Nyitás I: 2006. 07. 04.
Nyitás II: 2014. 07. 05.
Téma: Sailor Moon
Szerkesztő: roxxstar
Design: roxxstar
Online: 
Elérhetőség: e-mail
Kódok: {x} {x} {x}

Ez a rajongói oldal a Sailor Moon animével és mangával foglalkozik, elsődleges célja a sorozat kedvelőinek való hiteles információnyújtás és a friss hírek tájékoztatása. Minden saját írás és gyűjtés, az egyes fordításoknál segítségemre lévő források jelölve vannak. A galériában található saját képek szintén a honlap tulajdonát képezik, így azok eltulajdonítása is következményeket von maga után, akár az írott anyagok másodközlése.

 
Ellenségek - Dark Kingdom

Queen Beryl: a Dark Kingdom (Sötétség Birodalma) úrnője, Metaria szolgája. Képes másokat manipulálni és maga mellé állítani. A manga szerint, a Silver Millenium idején Beryl szerelmes volt Endymionba, a férfi azonban nem viszonozta az érzéseit, ezért haragból Metaria oldalára állt. A fellázított földi seregével megtámadta a Moon Kingdomot (Hold királyság), és amikor Prince Endymion próbálta meggyőzni a Földieket és a Hold népét, hogy fejezzék be az ellenségeskedést, egy karddal végzett a herceggel. Rémséges tette után Sailor Venusnak a Holy Blade-del (Szent Kard) sikerült leszámolnia Beryllel, de elkésett, mivel Princess Serenity szerelme halálának láttán időközben öngyilkosságot követett el. Queen Serenity elzárta a gonosz erőket, a királyság lakóit pedig a jövőbeli reinkarnációra készítette fel. Beryl újjáéledése során megtudta, hogy Metaria az Északi-sarkon van bebörtönözve, ezért összegyűjtötte minden erejét, hogy kiszabadítsa onnan. A Shitennou-t maga mellé állította, és megbízta őket az Ezüstkristály felkutatásával. Később a gyenge Endymiont elrabolta és agymosásnak vetette alá, majd felbérelte szerelme megölésére. Miután a Senshik megtudták, hogy Endymion átállt az ellenség táborába, a harc kezdetét vette: Queen Beryl a hajával próbált végezni Sailor Moonékkal, Sailor Venus azonban múltbéli cselekedetére emlékezvén ismét megidézte a kardot és megölte ellenségüket.
Az animében Queen Beryl arra utasítja a tábornokait, hogy keressék meg az Ezüstkristályt és szerezzenek energiát úrnőjük feltámasztásához. Később azzal a feladattal bízza meg a Shitennou-t, hogy kutassák fel a hét szivárványkristályt, melyből összeáll a legendás Ezüstkristály. Sikerül elraboltatnia Prince Endymiont, akit agymosásnak vet alá, és az Ezüstkristály megszerzését jelöli ki feladatának. Sailor Moon Endymion iránti szerelmének ereje azonban erősebbnek bizonyul, és halálra sebzi Queen Berylt, aki kétségbeesetten járul Metaria elé. Metaria egyesül vele, és Super Berylként tér/térnek vissza a csatatérre. Sailor Moon az Ezüstkristály és harcos társai együttes erejével leszámol a felerősödött Super Beryllel.

Shitennou: A mangában Prince Endymion hű szolgálói voltak, akárcsak az Inner Senshik Princess Serenity esetében. A sok gonosz ármánykodásnak köszönhetően Prince Endymion ellen fordultak és átálltak Queen Beryl oldalára. A történések ellenére továbbra is törődtek a herceggel és sokkolta őket a 'halálhíre'. A generálisok egyenként gyűjtötték az emberi energiákat és kutatták a Legendás Ezüstkristályt hollétét, de nem rivalizáltak, egymás halálesetei megviselték a még fennmaradó generálisokat. Amikor az Ezüstkristály előtört Princess Serenity könnyeiből, a halott Jadeite, Nephrite és Zoisite feltámadtak, és Kunzite-tal egyetemben visszanyerték emlékeiket. Utána a nevük által viselt drágakövekké változtak és Kunzite "szellemként" adott tanácsot Endymionnak, miként végezzen Queen Metariával. Mamoru megtartotta a drágaköveket és előhívta generálisai szellemét, amikor szüksége volt rájuk, pl. amikor a jövő világával kapcsolatos kérdések gyötörték. Arról is szó esik, hogy a Shitennou-t és az Inner Senshiket gyengéd érzelmek fűzték egymáshoz.
Az animében Queen Beryl hűséges alattvalóiként tevékenykedtek, bármiféle múltbéli utalás nélkül. A Shitennou tagjai között hatalmas volt a rivalizálás, Zoisite kifejezetten Nephrite helyére pályázott. Queen Beryl könnyelműen végzett Jadeite-tal és Zoisite-tal, Nephrite-ot pedig Zoisite egyik Youma-ja gyilkolta meg, míg Kunzite Sailor Moon keze által lelt örök nyugalomra. A továbbiakban nem hallani róluk.

Jadeite: Az első Shitennou generális, a második kötetben a Távol-Kelet parancsnokaként "mutatkozik be". Első akciója során Naru édesanyját egy gonosz youmával helyettesíti, és az ékszerboltban próbál energiákat gyűjteni. Terve azonban kudarcba fullad Sailor Moon közbelépésének köszönhetően, ezért második alkalommal egy Crystal Seminar nevű különleges tanfolyamot indít az iskolában, ahol sok diák energiáját akarja együttesen elszívni, köztük a híresen okos Mizuno Amiét is. Miután újra elbukik, a Sendai Hillben közlekedő hat órási buszjárat tanulóit elrabolja és egy másik dimenzióba teleportálja őket. Sailor Moon és Sailor Mercury nem bírnak vele, viszont a buszon utazó egyik lány, Hino Rei identitására fény derül, aki Sailor Marsként megöli. Csontváza egy üvegkoporsóba kerül és Nephrite ígéretet tesz, hogy visszahozza az élők közé. Később mindannyian drágakövekké változnak.
Az animében sok részben szerepel, minél több ember energiáját akarja egyszerre elszívni, de mivel kudarcot-kudarcra halmaz, Queen Beryl örök álomba küldi.

Nephrite: Jadeite halál után a következő Shitennou generális, az észak-amerikai terület parancsnoka. Úgy véli, a D királyság értékes kincse lehet az Ezüstkristály, ezért annak megszerzésére indul. Az "árnyékával" megszállja Princess D-t, D királyság hercegnőjét és elrabolja az ékszert. Sailor Moonék azonban a hercegnő megmentésére sietnek és elpusztítják a gonosz árnyékot. Második támadása során ismét az árnyékát veti be, egy próbababát "szellem menyasszonyként" kelt életre, akivel férfiakat raboltat el és kiszívatja az energiáikat. A "szellem menyasszony" egyik áldozata Motoki Furuhata, aki Kino Makoto energiáját próbálja lecsapolni. Sailor Moonék megjelennek a színen és Nephrite is felfedi magát, miközben Makoto visszanyeri a tudatát. Makoto haragra gerjed és Sailor Jupiterként végez Nephrite-tal.
Az animében szintén a második generálisként ismerjük meg, akinek emberi energiák gyűjtése a feladata. Egy templomban rendezi be a főhadiszállását, az asztrológia segítségével nyomozza ki, hogy kire csapjon le legközelebb. Folyton eredménytelenek az akciói, ami miatt Queen Beryl őt is halállal fenyegeti. Nephrite feltalálja a Feketekristályt, ami szerinte az Ezüstkristály nyomára vezethet, azonban Naru szerelmének energiájára lel vele. A lánnyal gyengéd románc alakul ki közöttük, és az energiáját is meg tudja kaparintani. Narut egyszer megmenti a lány felé irányuló támadás elől, tettéért viszont az életével fizet, de halálakor megbánást tanúsít.

Zoisite: Európa energiáinak kutatásával foglalkozik. Nephrite halála után Kunzite óvatosságra inti, nehogy vele is megtörténjen az, ami a társukkal. Zoisite egy professzor nőnek álcázza magát és a televízióban azt állítja, hogy az Ezüstkristály az örök fiatalságot bitosítja, amivel a műsor nézőit hipnózisnak veti alá. A közönség kétségbeesetten keresni kezdi a kristályt, és amikor nem találják, Zoisite a tv-n keresztül elszívja az emberek energiáit. Sikerül Usagiét is részben megszereznie, de Tuxedo Mask a segítségére siet. Sailor Mars, Jupiter és Mercury rátámadnak Zoisite-ra a tv állomáson, viszont ő elmenekül a csata elől. Később sejteni kezdi, hogy Sailor Moon ereje az Ezüstkristályból származhat, ezért alapít egy videó kölcsönzőt (Rental Shop Dark), ahol olyan lemezeket/kazettákat árusít, amik agymosást hajtanak végre a vásárlókon és Sailor Moon levadászására ösztönzi őket. Miután Sailor Moonék rájönnek, hogy Zoisite áll a különös események hátterében, eredménytelenül összecsapnak a generálissal, végül egy titokzatos új harcos, Sailor V végez vele.
Az animében Nephrite legfőbb riválisa, a helyére pályázik, ezért cselt visz véghez, ami 'ellenlábasa' életébe kerül. Metaria ébredezésekor Queen Beryl rábízza a 7 db szivárványkristály összegyűjtését, melyek hordozói szörnyekké változnak azok elvételekor. Jó munkát végez - habár eléggé éretlen gondolkodású -, viszont egyszer megsebesíti Prince Endymiont, amiért Beryl megöli és Kunzite karjaiban meghal. Az eredeti verzióban Kunzite-hoz homoszexuális kapcsolat fűzi, amit sok országban inkább átírtak testvéri viszonyra.

Kunzite: A legerősebb Shitennou tag, a Dark Kingdom közel-keleti részének parancsnoka. Először Nephrite halálakor találkozhatunk vele, a legközelebbi kapcsolat azonban Zoisite-hoz fűzi. Zoisite bukása és halála után az Ezüstkristály hollétét kutatja és végezni akar a Senshikkel és Princess Serenityvel. Azt hiszi, hogy Sailor Venus a keresett hercegnő, ezért tőrbe csalja: áramszünetet idéz elő a városban, és a "hercegnőt" a Tokyo Tower tetejére hívja. Sailor Moonék is megjelennek a színen és harcba szállnak Kunzite-tal, melynek következtében Tuxedo Mask súlyosan megsérül. Az Ezüstkristály előtör Sailor Moon könnyeiből, és mindenki visszakapja az emlékeit: a keresett Princess Serentity valójában Sailor Moon, és Kunzite Prince Endymion szolgálatában állt a Silver Millenium idején. Kunzite visszatér a Dark Kingdomra, és feltámasztja a többi Shitennou generálist. A súlyosan sérült Prince Endymiont is magával viszi, majd kihallgatja Queen Beryl és Queen Metaria beszélgetését. Kérdőre vonja Berylt, és azt is tudni akarja, hogy mit kíván tenni az eszméletlen Prince Endymionnal. Queen Beryl ismét agymosásnak veti alá és emberi energiák gyűjtésével bízza meg. Kunzite visszatér Tokióba és lefagyasztja az egész várost. Megpróbálja ellopni az Ezüstkristályt, azonban Sailor Moon információkat akar szerezni szerelméről. Kunzite követeli a kristályt, és megígéri, hogy visszaadja Sailor Moonnak Endymion testét. A főhősnő tanácstalan, a Senshik kihasználják ezt az alkalmat és végeznek a férfivel. Kunzite kövé változik (akárcsak társai) és az időközben gonosszá vált Endymion tulajdonába kerül. Miután Endymion 'feltámad', Kunzite szelleme megjelenik előtte és elárulja neki, miként tud végezni Metariával. Utána a kő darabokra törik.
Az animében eleinte csak kisebb segítőként láthatjuk Zoisite mellett, majd társai halála után Queen Beryl egyetlen szolgája lesz. Zoisite halálakor teljesen összetörik, de nem Berylre dühös, Endymiont és Serenity hercegnőt hibáztatja. Beryl rábízza az agymosott Endymiont, és bár a herceg segíti a hold harcosait, Kunzite nem árthat neki, mert felettese szerelmes a férfiba. Kunzite a Sötétség Birodalmának kapuőreként csap össze a harcosokkal, de egyik támadása rosszul sül el és visszairányul felé. Az egyetlen generális, akivel Sailor Moon végez.

Queen Metaria / Metalia : A mangában a Nap radioaktivitásából keletkezik. Miután a Földbe csapódik, megismerkedik Queen Beryllel, akinek Princess Serenity iránti féltékenységét kihasználja. Megígéri Berylnek, hogy szolgálatáért cserébe Endymion szerelmével jutalmazza. Miután Queen Beryl megsemmisíti a Moon Kingdomot, Queen Serenity az Északi-sarkon bebörtönzi Metariát. A jelen időkben Metaria ki akar törni börtönéből, ezért megbízza Queen Berylt az Ezüstkristály felkutatásával. Az újjászületett Shitennou generálisokat is a Dark Kingdom szolgálatába állítja tervük megvalósításának érdekében. Metaria hagyja meghalni Queen Berylt Sailor Venus keze által, és amikor Sailor Moon végez Prince Endymionnal és önmagával, beteljesültnek véli bosszúját. Az "újjászülető" Hold hercegnő viszont megöli Queen Metariát az Ezüstkristály segítségével.
Az animében kezdetben egy testetlen lény, akinek Queen Beryl a fő szolgája. A történet főgonosza, Káosz egyik megformálója. Az Északi-sarkon van bebörtönözve, és folyton parancsokat osztogat Queen Berylnek. A végső összecsapáskor egyesül Queen Beryllel és Super Beryl alakban tér vissza a csatamezőre. Hiába a hatalmas erő, Sailor Moon legyőzi ellenségét.

EVOLÚCIÓ - MANGA

   
 

EVOLÚCIÓ - RÉGI ANIME

   
 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.